Fogadják szeretettel farsangi videónkat!
Kellemes tavaszi szünetet kívánunk!
Kreatív ötletek, vidám tekintetek, vicces bemutatók, jó hangulat! Az idei farsang is nagyon fergeteges volt!
A jelmezversenyt hatalmas fölénnyel a tavalyi befutók - a nyolcadikosok nyerték, akiknek nemcsak a jelmezük, de a bemutatkozásuk is szórakoztatóra sikerült!
A jelmezverseny egyéni győztesei: Zsigrai Lili, Papp Lilianna és Dravecký Erik!
Iskolánk tanulói 2024.1.22-től 1.26-ig sítanfolyamon vettek részt a Felsősom település melletti Ski Drienica elnevésű síközpontban. A diákok mindegyike sikeresen megtanult síelni. Nemcsak a nappali, de az éjszakai síelést is kipróbálhatták. Rengeteg élménnyel gazdagodtak!
Köszönjük szépen a síoktató, Tibi bácsi munkáját, illetve az igazgató néninek azt, hogy elkísérte a diákokat!
A sítanfolyamról készült összeállítást a következő linken tekinthetik meg:
"Az ölelés mindig megfelelő méretű." (Micimackó)
2024.1.21-én megemlékeztünk az ölelés najáról.
A december 17-én megrendezésre került karácsonyi vásáron intézményünk apraja és nagyja is fellépett.
A vásáron több kézműves tárgyat sikerült áruba bocsátanunk, így diákjaink nevében szeretnénk megköszönni a szülőknek a rengeteg segítséget, illetve vásárlóinknak a támogatást!
December 12-én lelki napot tartottunk iskolánkon.
A helyi plébános úr és a tisztelendő úr társaságában néhány lelkész látogatott el intézményünkbe, hogy különböző foglalkozások, beszélgetések és dalok keretén belül közösen ráhangolódjunk az előttünk álló ünnepekre, nagyobb hangsúlyt fektetve az odafigyelésre, megértésre és a szeretetre.
Diákjaink is részt vettek a Kódolás órája elnevezésű programban, amely több millió embert érint világszerte. A kezdeményezés célja, hogy mindenki megismerkedjen a programozás alapjaival.
Édes, kedves Mikulás,
köszöntünk most téged.
Eljöttél az idén is,
ahogy megígérted.
Nagyon szépen köszönjük a Mikulásnak és iskolánk Szülői Szövetségének a finom csomagokat!
2023.12.1-jén családi délutánt tartottunk, amely során a szülők és a gyerekek csoportokba rendeződve játszottak, vetélkedtek és szórakoztak. Az eggyé kovácsolódott csapatok ügyesen és becsületesen teljesítették az előttük álló feladatokat. A délutánt kézműves foglalkozással és mézeskalács díszítéssel zártuk.
Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát!
Köszönjük szépen, hogy eljöttek!
Iskola kopogtató foglalkozást tartottunk az óvodásoknak. A foglalkozáson a gyerekek bemutatkoztak, megismerkedtek Kippkoppal, a gesztenyegyerekkel, és egy izgalmas történet keretén belül bepillantást nyertek az iskolai mindennapokba. Ezután grafomotorikus feladatokat végeztek, amik során színes ceruzákkal díszítették ki a falevelet, amit Kippkopp hozott nekik, fejlesztve ezzel finommotorikus készségeiket és kreativitásukat.
Iskolánk pár alsó tagozatos tanulója bekapcsolódott az iBobor elnevezésű nemzetközi informatikai és számítógép-készség versenybe.
A versenyre minden országban az adott év novemberének második hetében kerül sor. Ekkor a résztvevők online kapják és válaszolják meg a kérdéseket. A feladatok megoldására szánt idő 30 perc volt és 3. nehézségi szintű feladatokat kellett a gyerekekenek megoldaniuk.
A verseny célja az informatikai gondolkodás fejlesztése és logikai feladatok megoldása volt.
Sikeres megoldóink Sanko Róbert és Laczo Mátyás lettek. Gratulálunk!
Diákjaink idén is kipróbálhatták magukat a katedra másik oldalán. Iskolánkon már hagyománnyá vált a fordított tanítás, amely minden éven megrendezésre kerül a nemzetközi diáknap alkalmából.
Kistanáraink idén is nagyon ügyesek voltak!
Meghívásunkra a szilvásváradi tantestület november 10-én ellátogatott az intézményünkbe, hogy a két község testvérkapcsolatát az oktatás terén is erősítsék.
Diákjaink egy kis műsorral fogadták magyarországi vendégeinket.
A szakmai eszmecserét egy kis kirándulás és csapatépítés is tarkította. A délután során közösen ellátogattunk a rozsnyói Őrtoronyba és a betléri Andrássy-kastélyba. A napot pedig egy közös bowlingozással zártuk.
Köszönjük a Szilvásváradi Jókai Mór Általános Iskola pedagógusainak, hogy elfogadták meghívásunkat, és reméljük, hogy máskor is köszönthetjük őket az intézményünkben!
Sok szeretettel várunk mindenkit! :)
Na základe informácií SK - CERT Národného bezpečnostného úradu si dovoľujeme upozorniť na nebezpečnú skupinu na komunikačnej platforme Whatsapp: / A Nemzetbiztonsági Hivatal SK - CERT információi alapján szeretnénk felhívni a figyelmet egy veszélyes csoportra a Whatsapp kommunikációs platformon:
„Száguldva vágtat, rohan az idő,
Sorra váltják egymást föl a hetek,
Minden nyár gyorsabb, mint az előző,
Az időnek nem mondhatsz „állj meg”-et…”
(Zsoldos Imre)
Iskolánk és óvodánk gyermekei 2023. október 25-én egy ünnepi műsor keretén belül köszöntötték Szádalmás szépkorúit.
Az alma világnapja alkalmából pénteken alma napot tartottunk. Nemcsak a tanítási órák témáiba iktattuk be az almát, hanem fel is dolgoztuk a gyümölcsöt. Diákjaink finomabbnál finomabb termékeket készítettek.