Navigácia

  • Innovációs képzés

    Intézményünk tanárai egy újabb innovációs képzésen vesznek részt, melynek neve: Komplex feladatok alkotása és alkalmazása az oktatási folyamatban.

  • Húsvéti tojások készítése - díszítése kézműves szakkörön belül :)

  • Bábszínház az első és a második osztályban

    2023.3.31-én a második osztályos tanulóink bábszínház formájában adták elő elsőseinknek a Červená Čiapočka (Piroska és a farkas) című mesét (saját készítésű bábok segítségével), amelyet a szlovák óra keretén belül tanultak meg Tímea tanító nénivel. Nagyon ügyesek voltak!

  • Játékos tanulás a napköziben

    A napköziben sem unatkozunk! Erősítjük a csapatmunkát, gyakoroljuk a szövegértést, bővítjük a szókincset, fejlesztjük a memóriát!

    Ma délután a húvéti nyuszi elrejtette a húsvéti tojásokat az iskolánk környékén. A napköziseket QR-kódok vezették el az egyes állomásokhoz, illetve egy vershez, amelyet minden tanulónak meg kellett tanulni. Napköziseink minden helyszínt megtaláltak, és a verset is sikeresen megtanulták. Miután elszavalták azt a tanító néninek, jutalmul megkapták a húsvéti tojásokat.

  • Beíratás az iskola 1. és 5. osztályába /fontos információk/ - Zápis do 1. a 5. ročníka našej školy /dôležité informácie/

    Értesítjük a Kedves Szülőket,

    hogy az iskola első és ötödik osztályába való beíratás időpontja 2023. április 3-tól április 28-ig tart.

    Két módon tudják gyermekeiket beíratni:

    1. Elektronikus formában az iskolánk weboldalán: Elektronická prihláška

    Az elektronikus formában való beíratásnál kérjük csatolja az alábbi kötelező nyilatkozatot:

    Priloha_c._3_Povinna_priloha_k_elektronickej_prihlaske.docx

    2. Személyesen az iskola igazgatóságán.

    Kérjük, ez esetben előre jelezzék érkezésüket ezen a telefonszámon: 0907 416 044

     

    Zápisy do 1. a 5. ročníka sa uskutočnia pomocou elektronickej prihlášky od 3. apríla do 28. apríla 2023.

    1. Elektronickú prihlášku rodičia nájdu na webovej stránke našej školy: Elektronická prihláška

    Pri registrácii elektronickou formou prosíme priložiť povinné nasledovné vyhlásenie:

    Priloha_c._3_Povinna_priloha_k_elektronickej_prihlaske.docx

    2. Osobne si rodičia môžu vyplniť a podať žiadosti o prijatie do prvého a piateho ročníka v miestnej základnej škole.

    V tomto prípade Vás prosíme, aby ste nám oznámili čas príchodu na tel. čísle: 0907 416 044

     

    Kedves Szülők,

    Online jelentkezésünk segítségével bármikor könnyedén be tudják íratni gyermeküket iskolánk intézményébe. Kérem éljenek a lehetőséggel! A hivatalos dokumentumok kitöltésének könnyítése végett elektronikus formában is már kitölthető a jelentkezési lap.

    Köszönjük, az iskola vezetősége

     Milí Rodičia,

    Pomocou online prihlásenia môžete ľahko zapísať svoje dieťa do nášho školského zariadenia. Prosím Vás, využite túto možnosť. Prihlasovací formulár je možné vyplniť v elektronickej podobe kvôli uľahčeniu vyplnenia úradných dokumentov.

          Ďakujeme, vedenie školy

  • Intézményünk bemutatása a Kárpát-medence c. műsorban

    Ma délután, 15:30-tól bemutatták intézményünket az M1 csatornáján, a Kárpát-medence című műsorban.
    A felvétel az alábbi linken tekinthető meg:

  • A víz világnapja

    A víz világnapja alkalmából a napot egy dokumentumfilmmel indítottuk. A későbbiekben rajzoltunk, kvízeztünk, és bebarangoltuk Szádalmás vadregényes mezeit.

  • Üzemlátogatás

    Diákjaink betekintést nyerhettek abba, hogy hogyan is készülnek Szádalmáson a finomabbnál finomabb gyümölcslevek. Az üzem megismerése mellett rengeteg ismerettel gazdagodtak, és még a kóstolás sem maradt ki. Az üzem vezetője egy izgalmas vetélkedővel is kedveskedett a gyerekeknek.

    https://www.mustarenjablonov.sk/index.html...

  • Március a könyv hónapja!

    Az olvasás gazdagít!

    Bővíti a szókincset, táplálja a tudást, önbizalmat ad, megnyugtat.

    A mai nap során diákjainkkal együtt nyitottuk ki azt a könyvcsomagot, amely könyvtárunkat gazdagítja majd. A közösen fellapozott könyvek nagy elismerésnek örvendtek a diákok körében.

  • Március 22. - A víz világnapja - Svetový deň vody

    A Víz Világnapjához kapcsolódóan pdf mellékletben, elektronikus formában adjuk meg az alábbi információkat: / den-vody-2023-ruvzrv.pdf /. Itt talál egy közvetlen linket a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala által a víz témában készített online kérdőívhez.

    Közvetlen link a rozsnyói székhelyű RÚVZ weboldalára: https://www.ruvzrv.sk/22-marec-svetovy-den-vody/

     

    V súvislosti so Svetovým dňom vody poskytujeme nasledujúce informácie v prílohe pdf v elektronickej forme: / den-vody-2023-ruvzrv.pdf /. Nájdete tu priamy odkaz (preklik) na online dotazník, ktorý k problematike vody vytvoril  Úrad verejného zdravotníctva Slovenskej republiky.

    Priamy link na stránku RÚVZ so sídlom v Rožňave: https://www.ruvzrv.sk/22-marec-svetovy-den-vody/

     

  • Március 15-i ünnepség Rozsnyón

    Iskolánk diákjai 2023.3.18-án részt vettek a Borostyán Néptáncműhely által szervezett március 15-i színvonalas rendezvényen.

    Nagyon szépen köszönjük a meghívást!

    Köszönjük, hogy mi is ott ünnepelhettünk!

  • Március 15-re emlékezve...

    "Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó

    Magyarnak lenni, igenis jó!

    Az egekig ér már a nyíló virág

    Karjába zárja a Magyarhazát.

    Hazám e föld mit szívünk fölé

    Kárpátok fonnak népünk köré

    Hazámban mindig otthon vagyok

    Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok!"

  • Nyílt nap az iskolánkban az ötödik osztályba készülő diákok számára!

    Szeretettel várunk minden ötödik osztályba készülő tanulót a holnapi (2023.3.17.) nyílt napunkra, amely 09:00-tól kezdődik az iskolánkban!

  • Mini bibliotéka

    Március a könyv hónapja!

    Az olvasás segítheti a koncentrációs készség fokozását, a szókincs és tudás bővítését és a memóriafejlesztést. Tökéletes kikapcsolódási lehetőség!

  • Nyílt nap az iskolában az iskolába készülő óvodások számára

    Szeretettel várunk minden iskolába készülő óvodást iskolánk nyílt napjára, amely holnap, 2023.3.16-án 09:00-tól kezdődik.

  • XXX. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny - járási forduló

    2023.2.27-én diákjaink Rozsnyón, a XXX. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulóján képviselték iskolánkat. Szívből gratulálunk nekik!

  • Szép magyar beszéd - járási forduló

    2023.2.23-án diáklányaink képviselték iskolánkat a Szép magyar beszéd járási fordulóján.

  • XXX. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulója

    2023.2.21-én intézményünkben lezajlott a XXX. Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny iskolai fordulója. Minden diáknak szívből gratulálunk!
    A továbbjutóknak sok sikert kívánunk a járási fordulón!

  • Ajándékozza iskolánknak adója 2%-át, amivel gyermekeinket támogatja

    Tisztelt szülők! Kedves iskolabarátok!

    📌 🏫 A Szádalmási Alapiskola és Óvoda diákjai és óvodásai nevében tisztelettel kérünk mindenkit, aki megteheti, hogy adójuk 2% -át ajándékozzák az iskolánk és óvodánk javára, ezzel is hozzájárulva gyermekeink támogatásához és az oktatási feltételeinek javításához.

    Támogatásukat előre is köszönjük!

    A jövedelemadó 2%- nak felajánlásával kapcsolatos tudnivalókat itt találják: https://zsjablonov.edupage.org/percenta2/

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským Jablonov nad Turňou 229, Alapiskola és Óvoda Szádalmás
    229
  • +421 58 7961 116
    +421 917 416 044

Fotogaléria