Navigácia

  • A tanárok aktualizációs képzése

    A tegnapi délután során iskolánk tanári kara egy aktualizációs képzésen vett részt, melynek elnevezése: "Trieda ako záhrada".

  • Fordított tanítás

    A nemzetközi diáknap alkalmából idén is fordított tanítási napot tartottunk.

    Tanulóinknak lehetősége volt a katedra másik oldaláról szemügyre venniük az oktatást, kipróbálhatták magukat a tanárok szerepében.

    Kistanáraink nagyon ügyesen helytálltak, örömteli perceket okoztak diákjaiknak és tanáraiknak is.

  • Igazgatói szabad

    Kedves Szülők!
    Értesítjük Önöket, hogy iskolánkon 2022.11.18-án (pénteken) igazgatói szabad lesz.
    Megértésüket köszönjük!

  • Ötödikeseink kiállítása

    A geográfiaórán ötödikeseink Monika tanító néni vezetésével a Naprendszerrel ismerkednek. Egy házi projekt keretén belül elkészítették annak modelljét, mely most a folyosónkat díszíti. Kiállításuk csodájára jár intézményünk apraja és nagyja.

  • Asztalitenisz-verseny

    2022.11.10-én diákjaink a dobsinai járási asztalitenisz-versenyen vettek részt, ahol a lányok 2. helyezést értek el. Szívből gratulálunk  nekik!

  • Fogadóóra

    Tisztelt Szülők!

    Értesítjük Önöket, hogy 2022.11.7-én (hétfőn) 14:00-16:00-ig fogadóórát tartunk. Ha bármi kérdésük vagy kérésük lenne, megtalálnak bennünket az iskola épületében. Forduljanak hozzánk bizalommal.

  • Olvasmányajánló

    Iskolánk bemutatásra került a Katedra című folyóirat novemberi számában.



  • Idősek köszöntése 2022

    "Példaképül szolgálni előző nemzedéknek,

    Olyan embernek lenni, kire felnéznek.

    Utat, célt, jövőt mutatni a gyerekeknek,

    Komoly feladat ez az idős embereknek."
     

    Intézményünk tanulói 2022.10.24-én egy rövid műsorral köszöntötték az időseket a helyi kultúrházban.

    Fogadják szeretettel műsorunk részletét!

  • Voľné pracovné miesto

    Základná škola s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským Jablonov nad Turňou 229 informuje o voľnom pracovnom mieste na pozíciu:

    Pedagogický zamestnanec - Učiteľ/ka MŠ.

     

    Informácie o výberovom konaní

    Iná forma sprostredkovania: Osobný pohovor

     

    Pracovné podmienky

    Rozsah úväzku: 100 %

    Dátum nástupu: ihneď

    Pracovný čas: od 6:30 do 16:30 /dvojzmenný pracovný režim/

     

    Platové zaradenie: v zmysle zákona č. 138/2019 Z. z. o pedagogických zamestnancoch a odborných zamestnancoch, zákona č. 553/2003 Z. z. o odmeňovaní niektorých zamestnancov pri výkone práce vo verejnom záujme a o zmene a doplnení niektorých zákonov v závislosti od platovej triedy a počtu odpracovaných rokov.

    Požadované vzdelanie:

    • úplné stredné odborné vzdelanie podľa:

    zákona č. 138/2019 Z. z. § 9 až § 11 a Vyhlášky č. 1/2020 Z. z. Ministerstva školstva, vedy, výskumu a športu Slovenskej republiky o kvalifikačných predpokladoch pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov a jej prílohy č.  6, vrátane prílohy č. 16.

    • vysokoškolské vzdelanie prvého stupňa
    • pre MŠ s vyučovacím jazykom maďarským - ovládanie jazyka príslušnej národnostnej menšiny podľa § 9 ods. 3 zákona č. 138/2019 Z. z.

    Prax v materskej škole výhodou.

     

    Predpoklady na výkon činnosti pedagogického zamestnanca:

    Všeobecné spôsobilosti:

    • znalosť práce s PC, internet, mail, Word, Excel, Powerpoint
    • práca s interaktívnou tabuľou
    • osobná a morálna bezúhonnosť,
    • zdravotná spôsobilosť,
    • ovládanie štátneho jazyka,
    • komunikatívnosť
    • samostatnosť

     

    Osobnostné predpoklady

    • spoľahlivosť
    • tvorivosť (kreativita)
    • vnútorná stabilita
    • pružnosť v myslení (adaptabilita, flexibilita, improvizačné spôsobilosti)
    • kultivovaný slovný prejav, schopnosť vyjadrovania sa
    • organizovanie a plánovanie práce

     

    Zoznam požadovaných dokladov:

    - žiadosť o prijatie do zamestnania s telefónnym a emailovým kontaktom,
    - profesijný štruktúrovaný životopis,
    - súhlas so spracovaním osobných údajov podľa zákona č. 18/2018 Z. z. o ochrane osobných údajov a o zmene a doplnení niektorých zákonov,

    - kópie dokladov o nadobudnutom vzdelaní (podľa prílohy č. 16 Vyhlášky č. 1/2020 Z. z. Ministerstva školstva, vedy, výskumu a športu Slovenskej republiky o kvalifikačných predpokladoch pedagogických zamestnancov a odborných zamestnancov),

    - čestné vyhlásenie o bezúhonnosti v zmysle zákona č. 138/2019 Z.z. § 15 a ods.7

     

    Ponúkame pedagogickú prácu v priateľskom kolektíve, možnosť podieľať sa na zaujímavých útvaroch, možnosť profesionálneho rastu, sebarealizácie a rozvoja, príjemné pracovné prostredie.

     

    V prípade záujmu nás kontaktujte na tel. čísle +421 58 7961 116 /mobil: +421 917 416 044 alebo Žiadosť o prijatie do zamestnania spolu so životopisom, zasielajte na e-mailovú adresu školy: zsjablonov@gmail.com 

     

    Adresa školy alebo zariadenia
    Základná škola s materskou školou

    s vyučovacím jazykom maďarským

    049 43  Jablonov nad Turňou 229

    https://zsjablonov.edupage.org/

  • Jótékonysági Katalin-bál

    Kedves Szülők! Kedves Iskolabarátok!

    Nagyon-nagy szeretettel várunk minden mulatni vágyót Jótékonysági Katalin-bálunkra, amely 2022. november 25-én 20:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a helyi kultúrházában.

    A reggelig tartó talpalávalót a Contra Band biztosítja.

    A belépő ára 15€/fő, amely tartalmaz kávét, illetve 2 személyre 1 üveg bort.

    Az értékes tombolákról sem feledkezünk meg!

    A jegy megvásárolható elővételben az iskola épületében, valamint a következő telefonszámon: 0908 66 48 40, illetve messengeren Tünde Pogányová Bučeková-nál.

    A teljes bevételt egy iskolai kirándulásra fordítjuk.

  • "Egymillió gyermek imádkozza a rózsafűzért" kezdeményezés

    2022.10.18-án intézményünk tanulói is részt vettek az "Egymillió gyermek imádkozza a rózsafűzért" kezdeményezésben.

  • Sütés a kenyér világnapja alkalmából

    A kenyér világnapja alkalmából (október 16.) iskolánk diákparlamentjének tagjai hétfő délután (a technikaórán belül) sütést szerveztek. A mai nap folyamán büfét nyitottak, ahol az elkészült pékárut megvételre bocsátották.

  • Őszi kiállítás!

    Folyosónkat a diákok által összegyűjtött termésekből álló kiállítás dísziti.

  • XV. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat

    Porubán Liam 3. helyezést ért el a XV. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázaton.

    Szívből gratulálunk neki!

    Köszönjük szépen felkészítőjének, Andrea tanító néninek is áldozatos munkáját!

  • Viccmesélés a mosoly világnapja alkalmából

    A mosoly világnapjára emlékezve viccmesélést tartottunk iskolánkban. Mókamestereinknek köszönjük, hogy megnevettettek bennünket!

  • Őszi kiállítás

    Kedves Szülők és Gyerekek!

    Jövőhét hétfőn őszi kiállítást rendezünk. Kérjük Önöket, hogy járuljanak hozzá őszi terméseikkel a kiállításunkhoz! Előre is köszönjük!

  • A magyar népmese napja

    2022.9.30-án Benedek Elek születésnapjára emlékezve, megünnepeltük a magyar népmese napját. A reggelt népmesékkel indítottuk, majd egy kis kvíz formájában elevenítettük fel azok cselekményét.

     

  • Fejlesztő biblioterápia az iskolánkban

    A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete szakemberekkel együttműködve Dél-Szlovákia több helyszínén valósít meg magyar gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek könyvtár-, olvasás-, és irodalomnépszerűsítő foglalkozásokat.

    2022.9.28-án egy fejlesztő biblioterápia valósult meg a felső tagozatunkon.

  • Fogadóóra

    Tisztelt Szülők!
    Értesítjük Önöket, hogy 2022.10.3-án (hétfőn) 14:00-16:00-ig fogadóórát tartunk. Ha bármi kérdésük vagy kérésük lenne, megtalálnak bennünket az iskola épületében. Forduljanak hozzánk bizalommal.

  • Adománygyűjtés a vakok és gyengénlátók megsegítéséért

    Iskolánk tanulói újra bekapcsolódtak a szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Egyesülete által meghirdetett "Fehér zsírkréta - Biela pastelka" néven ismert adománygyűjtésbe. A gyűjtés 2002-ben jött létre a vakok és a látássérültek megsegítéséért.

    Köszönjük szépen diákjainknak odaadó és hasznos munkájukat, illetve mindenkinek, aki adományával hozzájárult a gyűjtéshez.

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským Jablonov nad Turňou 229, Alapiskola és Óvoda Szádalmás
    229
  • +421 58 7961 116
    +421 917 416 044

Fotogaléria