A frissen tört dió zamatához és jótékony hatásához semmi sem fogható! :)
Ajándékként kaptuk, mi is kipróbáltuk, hisz a gyerekek imádják elkapni, összeszedni a sürített levegővel 10-15 méter magasra kilőtt csomagolt cukorkát.
Iskolánk tanulói is aktívan bekapcsolódtak a "Be Aktive" Európai Sporthétbe.A program keretén belül Huďár Zoltán tanító bácsi vezetésével zajlott le a Floorball, Futball és Basketball mérkőzés, majd az Akadályverseny és Gimnasztika. A minden éven megrendezett Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel az egész kontinensen népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást. Az egész Európára kiterjedő kampány arra ösztönzi az európaiakat, hogy egy héten keresztül többet mozogjanak és azután az egész évben továbbra is aktívak maradjanak. ;)
Miután júniusban megérkeztek hozzánk a megrendelt bábok, az erre a célra készült keltetőbe kerültek. A megfigyelések, a megfelelő hőmérséklet és a páratartalom Zsigrai Anett, a biológia szakos tanító néni közreműködésével volt bebiztosítva. Néhány nap múlva elkezdtek a lepkék a bábokból kikelni, majd utolsó lépésként a csodaszép színekben pompázó lepkéket a gyerekekkel együtt szabadon eresztettük.
/2018. július 9.-12./
2018.június 26.
2018. június 1.
2018. június 1.
Az anyák napi műsorcsokrot iskolánk tanulói vers és prózamondáson kívül zenés összeállítással, énekekkel gazdagították. Előadták a Kádár Kata című balladát valamint A pletykás asszonyok című színjátékot. Nagyon ügyesek voltatok
A 9. osztály "Krisztina, a tornai várkisasszony" című színdarabot Mgr.Takáč Veronika és Mgr.Buček Tünde tanító nénik felkészítésével adták elő. Gratulálunk a nagyszerű előadáshoz!
Május 15-én iskolánk folyosóján a kassai Kofferszínház közreműködésével részt vehettünk a Babszem Jankó című bábelőadáson. Köszönet Badin Ádámnak a szervezési készségéért!
Május 25-én tanulóink gyereknapon vettek részt a Maklári I.István Alapiskola szivélyes meghívására, amit sok élvezetes játékkal tarkítottak. Ezúton is köszönetet mondunk és bízunk a további együttműködésben!
2018. június 21. - 23.
2018.5.31.
2018.06.06