Kedves tanulók, tisztelt szülők a Szádalmási Alapiskolában a tanítás 2018. január 25-én és 26-án járványszünet miatt szünetel. Ezen a napon működik az óvoda és az iskolai étkezde is. A járványszünet után a tanítás 2018. január 29-én kezdődik. Megértésüket köszönjük.
2017 december 16-án az óvodások és iskolások is bekapcsolódtak műsorukkal a Szádalmáson megrendezett karácsonyi vásár programjába.
December 6-án újabb KIP (Komplex Instrukciós Program) képzésen vettünk részt, amelyet a Bethlen Gábor alapítvány pályázati támogatásával valósíthattunk meg.
Mézeskalács készítés, fenyő öltöztetés, Mikulás és a Rákóczi szövetség karácsonyi ajándékcsomagok átadása
Ki hallott már a Nemzetközi Diáknapról? És vajon mennyien tudják, hogy mikor ünnepeljük? És azt, hogy milyen eseményhez köthető? Valójában az utolsó kérdésre adott válasz a legfontosabb, hiszen sorsdöntő események köthetők e naphoz, melyek globális szinten az oktatás rendszerét is formálták.
Szlovákiában 2001 óta emlékeznek meg november 17-ről, mint A szabadságért és demokráciáért vívott harc napjáról. Emellett november 17. kapcsólódik a Nemzetközi Diáknap is. A II. világháború alatti totalitárius hatalommal szembeni ellenállásra emlékeznek meg a diákok ezen a napon.
A Nemzetközi Diáknapot Londonban, a Nemzetközi Diáktanács kiálotta ki 1941-ben a cseh diákokhoz való szolidaritásból, ugyanis 1939. november 17-én Adolf Hitler parancsára az összes cseh- és morvaországi felsőoktatási intézményt bezárták. Kivégeztek kilenc diákvezetőt és 1200 professzort és diákot pedig haláltáborokba hurcoltak el. Mindezt azért tették, hogy megtorolják azt, hogy oktüber 26-án, a cseh államiság ünnepén az egyetemisták német megszállás ellen tüntettek egy békés tüntetésen.
Hasonlóan, ahogy 1939-ben, 1989 novemberében is rengeteg diák tüntetett Prágában és Pozsonyban. Ők lettek a katalizátorai a nem sokkal később bekövetkezp változásoknak. Az 1989. november 17-i tüntetésekkel elkezdődött az ún. bársonyos forradalom. Prágában és Pozsonyban illegális módon gyülekeztek a diákok.
1989. november 17-én, Prágában a nemzetközi diáknap alkalmából hivatalosan engedélyezett diáktüntetés a kommunista rendszer elleni, politikai reformokat követelő megmozdulássá alakul át. A tüntetőkkel szembeni brutális rendőri fellépés országos méretű tiltakozási hullámot indít, amivel kezdetét veszi az ún. bársonyos forradalom.
1990. május 9-én a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság szövetségi gyűlése emléknappá nyilvánította november 17-ét, mint a A szabadságért és demokráciáért vívott harc napját.A Szlovák Nemzeti Tanács 1993. október 20-án november 17-ét, A totalitarizmus elleni küzdelem napját, szlovákiai emléknappá nyilvánította.
2001. október 25-én úgy döntött a Szlovák Nemzeti Tanács, hogy november 17., A szabadságért és demokráciáért vívott harc napja államünnep lesz.
2017. október 24-én iskolánk négy tanulója, Horváth Barbara -5.o., Csíko Viktória -6.o., Németh Vivien -7.o. és Csíko Bernadett -8.o. vett részt a Rozsnyón megrendezett florisztikai verseny járási fordulóján. Horváth Barbara az 1. kategória 2. helyezését érte el a csodaszép őszi dekorációjával. A többiek is nagyon szép alkotást készítettek. Büszkék vagyunk rájuk.
Iskolánkban is sor került osztályonként a töklámpások kifaragására, egy kis Halloween megtartására. A gyerekek jól szórakoztak, remek hangulatban töltötték el ezt a pár órát. Vidám és egyben ijesztő tökfejek és arcok születtek :D. S hogy mit is jelent ez az ünnep? Halloween az egyik legrégibb ünnep, eredete évszázadokkal ezelőttre vezethető vissza. Maga a szó „All Hallows ” szóból ered és a mindenszentek előtti estét jelenti. Szorosan összefügg a holtak napjával, pontos ideje október 31.-ére tehető. Ez a kóbor lelkek és az istenek éjszakája. A kelták szerint ekkor tért vissza a földre a bűnös halottak lelke, akik addig állatok testében léteztek. A kelták hogy elűzzék ezeket, a lelkeket ilyenkor hatalmas tüzet raktak és áldozatokat mutattak be. Az ünnep szokásai közül a legelterjedtebb a töklámpás készítése.
Az októberi hónap folyamán iskolánk tanulóival bekapcsolódtunk az Új Szó által meghirdetett "Gazdálkodj okosan!" témájú programba, mely a tudás elsajátítására buzdított szórakoztató formában. A gyerekek, s tanárok naponta lelkesen várták az Új Szó megjelenő számát. Nagyon örültünk, ugyanis az oktatási intézmények, mely részt vettek a programban, támogatási segítséget is kaptak, hogy a tanulók így jussanak számukra új és hasznos információkhoz.
2017.október 25-én a bérletet vásárló óvodások és 1-6. osztályos tanulók meseelőadáson vettek részt. A kassai Thália színházban az ekecsi Kuttyomfitty társulat előadásában az ÖRDÖNGŐS DUDÁS című zenés mesét tekintettek meg.